Panel keringő

 

Paneleseknek vagy gyenge idegzetűeknek nem ajánlott.

 

A panel szó nagyon sok civilizációban, kultúrában mást és mást jelentett. Eredet [panel < angol: panel (fatábla < nyereglap) < francia: panel (nyereglap, takaró) < latin: pannellus, pannus (posztó, szövet)]. A kommunista szocialista világunkban már egészen mást jelentett és más termékeket takar. Előre gyártott, nagyméretű épületelem. Elektronikus készülék alkatrészeinek fölszerelésére való műanyaglap huzalokkal. Nagyobb sík tábla, elem stb.

Az emberiség történetében az előre gyártott épületelem megjelenésének évét idejét nem lehessen tudni, de az okok közül talán a fő ok ez lehetett. A szakképzett munkáskéz egyre nagyobb hiánya és az építéshelyszíni munka csökkentésének igénye. A panel a volt keleti blokk államaiban a legelterjedtebb, de számos egyéb országban is próbálták a huszadik. század nagy világháborúi után kialakult lakáshiányt ezzel a viszonylag gyors és olcsó építési technológiával csökkenteni. Magyarországon közel 788 ezer lakás található panelépületben, ezekben él a lakosság ötöde. A kommunista szocialista országokban a sort a Szovjetunió nyitotta, ahol Nyikita Hruscsov pártfőtitkársága alatt indult az első nagy panelház-építési hullám. Ezeket az általában öt emeletes, lift nélküli panelházakat a népnyelv „hruscsovka”-ként emlegette és gyakran vicc tárgyává tette, mint a padló és a mennyezet keresztezésére tett legsikeresebb micsurini kísérletet, mivel a lakások belmagassága mindössze 230 cm volt. Az épületterveket elfogadhatatlan életminőségük miatt nem exportálták a kommunista országokba. Az első kísérleti jellegű panelház Magyarországon 1959-ben épült fel kohósalakos technológiával Dunaújvárosban. Az akkori politikai háttér és döntések ismerete nélkül nagyon csúnyadolog lenne tőlem a panel programot hibáztatnom az alábbiakért. A Magyarországi kommunista szocialista vezetés önként és dalolva, idejét nem sajnálva, felkutatta majd rá is lépet a teljes eladósodás a rabszolgasorsba vivő útra. A visszautat sajna a mai napig nem találjuk. Az akkori elvtársak lányai, fiai, unokái ugyan állandóan azt szajkózzák, hogy Ők ismerik a kivezető utat, de eddig csak mélyebbre lökték mindazokat, akik hajlandóak voltak elhinni ezt a dajkamesét. A panellal történő találkozásom és megismerkedésem 1980-ban a Békásmegyeri lakótelepen történt. A Cserépgyári telep elbontásának kihirdetése után az ott élő ismerőseim és rokonaim itt kaptak új építésű panellakásokat. Az unokanővérem költözése során nem csak, mint vendég, hanem mint költöztető munkás is részt vettem. Az ötödik emeletre való lift nélküli le fel való rohangálás bútorokkal a kezedben nem mindennapi élményt jelentettek. A cipekedési utáni avatási bulin módomban állt közelebbről feltérképeznem egy ilyen gyors építésű panellakást. Az ötvenkét négyzetméteres lakást helyiségről helyiségre bejártam és alaposan szemügyre vettem mindent. A konyhába érve az előregyártott konyhabútor felső falra szerelt elemének az ajtaját nem tudom mi okból, miért, de kinyitottam. Az egész falra szerelt elem bal oldala beleesett az alatta lévő mosogatóba. A jobb oldal szerencsére fennmaradt a falon és így nem lett komolyabb a kár. A riadalom utáni közös /a házigazdák meg Én / vizsgálatunk megállapította, hogy bizony a bútor bal oldala nem lett felfúrva, hanem csak a falból kiálló kisseb kavicsdarabra lett ráakasztva. A többi hiányosság, amit akkor ott melegében felfedeztünk később sohasem lett megemlítve csak ez a konyhabútor elem, amit ennyi év távlatából mindnyájan másképpen mesélünk el. A „carpe diem” vagy a „fiatalság bolondság” életérzések azokban az években mennyire voltak jellemzőek rám, nem tudom, de nyugodt szívvel állítom. A kommunista szocialista életvitelünket ezek a panellakások teljesen megváltoztatták és nagy hatással voltak mindazokra, akik ezekbe költöztek. A „jót könnyű megszokni” mondhatnám így utólag, de nagyon valószínű, hogy nem erről volt akkor szó. Az okok közül csak párat említenék hiszen ezek minden beköltözőnél mások voltak. A társbérlettől, az albérlettől, a szülőktől, a le pusztult vizes pincelakástól való megszabadulás és még sok egyéb. Az viszont igaz, hogy akkor ott Én sem / valószínű mások sem / gondoltam arra, milyen életminőséget jelentenek ezek a lakások majd éntizedek múlva. Az öröm a boldogság mindent felül ír, és nem számít mibe kerül, mit fizetünk érte. Az Én esetem is ezt bizonyítja. A sorsomat irányító „Párkák” közül melyikük akart megviccelni / valószínű Nona / nem tudom, de a panellal való első komolyabb találkozásom után nem sokkal hívattak a vállalatom pártirodájára. A párttitkárral meglehetősen jó kapcsolatom volt még annak ellenére is, hogy soha senkinek nem sikerült beterelnie engem a vörös ködfelhőben lubickolok közé. A jó viszony a kisebb párttitkárocskákkal is meg volt, hiszen közülük sokkal üzleteltem és próbáltam velük együtt a szocializmusba vezető úton kisebb nagyobb gödröket ásni. Az irodában a párttitkár mellet a vállalati szakszervezeti titkár is jelen volt. A helyiségbe való belépésem után rögtön azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon már megint melyik stiklim miatt hívathattak és milyen oltári nagy baromságot kell majd villámgyorsan kitalálnom. A kedves hangnem és fogadtatás, amiben részesítettek nagyon meglepett, de mint dörzsölt külvárosi csibész / a fiam szokta velem kapcsolatban mostanában mondogatni / résen álltam, egy pillanatra sem lankadt a figyelmem. A két titkár és köztem egy hatalmas dosszié hevert az asztal közepén. A párttitkár a dossziét kinyitotta és a tőle elvárható gesztusok kíséretében az alábbiakat mondta.

-        Látod. Te vagy legfelül. Az utánad következő lakás igénylés 1976-os. A tied meg 1969-es. Minden hogyan lakást kell, hogy adjunk neked. Nem tehetünk mást. Vagy elfogadod a hamarosan átadásra kerülő Óbudai épületben lévő lakás egyikét vagy vársz egy évet és Angyalföldön kapsz lakást. -

 A megbeszélésünk ezek után elég sokáig tartott, de végül is számomra eredményesen zárult. Az igaz, hogy annál a résznél, ahol azt kérték vigyem haza a jelentkezési, elfogadási dokumentumokat és írassam alá a párommal is, nem tagadtam meg önmagam. A két titkárt arra kértem forduljanak el egy kis időre és miután ez megtörtént villámgyorsan aláírtam a papírokat mindenhol, ahol kipontozott részeket találtam. A kérdésre, hogy van e huszonhétezer forintom amit azonnal be kell fizetnem nem is válaszoltam csak flegmán bólogattam. Az épületet, amiben mint, bujtatott fizikai dolgozó lakást kaptam nagyon jól ismertem mert a befejezési munkák során nap mint nap ott kellett lennem. Az elillanó ködös múltba visszatekintve nyugodtan leírhatom ennek a papíron négy, de valójában ötemeletes belső Óbudai panelépületnek a történetét. Az 1970-es évek vége felé két élenjáró kommunista szocialista kivitelező cég elhatározta, hogy a dolgozóinak épít egy panelházat és ezzel is csökkenti a vállalataiknál a lakásra várok számát. Az alapok felhúzása után problémák jelentkeztek mert megjelentek a dolgozóiknak szintén lakást akaró hiénák. Az olyan cégek, amelyek nélkül ezek a kivitelező vállalatok mozdulni sem tudtak. Az alkudozás két évig tartott és sajnos ez idő alatt a kivitelezés szünetelt. A végső eredmény az lett, hogy a két cég odadobta a gyeplőt és / különböző engedmények fejében / átengedte az egész épületet az egymással marakodó hiénáknak. Az Én vállalatom is így került képbe és így szerzett nagyon sok lakást ebben az épületben magának. Az igazgatómnak hála /kisseb módosításokat csinált a terveken/ hét darabbal nőt a lakások száma. Az épületet megszerző cégek gondoskodtak a gyors befejezésről és ez valóban meg is történt. Az Én megjelenésem az épületnél rögtön az osztozkodás /ádáz harc/ kezdetekor megtörtént, de akkor még nem gondoltam arra, hogy majd Én is ebbe az épületbe fogok beköltözni. Az előzetes átadáskor, ahol a cégem képviseletében kellett jelen lennem, hihetetlen sok minőségi hibát rögzítettünk. A hibák jó része még a beköltözésünk után is hónapokig, évekig /beázások/ jelen voltak és megkeserítették a lakásokban lakok életét. Az Én esetem azért egy icipicit eltért a sorstársaim helyzetétől mert a beköltözésünk előtt egy egész hónapon keresztül saját kezűleg igyekeztem orvosolni egy két esztétikai szarvashibát. A panelházunk esztétikai és műszaki állapota semmiben sem tért el /tragikusnak mondanám így utólag/ az akkortájt épült többi házétól. A kommunizmus a szocializmus által elvárt és hirdetett életformához nagyon jól illet ez a panel miliő. A lakások igénytelenségének köszönhetően sok mindent nem kellett és nem is lehetett csinálni bennük. A fiatalkori életformának a gyereknevelésnek viszont nagyon is megfelelnek ezek a furcsa szörnyszülött épületek. A kora reggeli eltávozás és az esti visszaérkezés az ötödik emeletre gyalog, sokáig nem jelentett gondot. A szabad hétvégék viszont figyelmeztetően hatottak mert ezek a kis lakások szinte csak alváshoz voltak és vannak berendezve. Az élettér hiánya miatt a huzamosabb idejű tartózkodásra egyáltalán nem alkalmasak. A komolyabb nagyobb létszámú összejövetelek már gondot jelentettek és jelentenek ma is. Az időjárás minden rezdülését a saját bőrödön érzed, pedig el sem hagytad az otthonodat. A hideg teleket szereted mert ilyenkor megfagy a tetőn a víz a hó és legalább nem ázik be az a drága, édes, megfizethetetlen ingatlanod. A forró kánikulai nyarakon amikor minden, de minden nyitva van még a szád is csak lógsz a francia erkélynek nevezett valamin és arra gondolsz le kéne menni a parkba aludni. A nyitott erkélyajtónak köszönhetően, amikor a langyos Nox átadja a helyét a hűvösebb Aurorának és végre ájulásszerű álomba szenderülhetnél, akkor bizony a lenti járdán egy megkésett éjszakai pillangó tűsarkú cipője olyan zajt csap, mint egy Orosz tank a macskakövön. A tavaszi őszi szeles napokat utálod mert ilyenkor széldzsekiben kell közlekedned a lakásban pedig minden csukva még a szemed is. Az számomra rejtély maradt, hogy ki volt az első, aki úgy gondolta, „a kommunizmusban az emberek majd öntudatból fognak dolgozni.” A másik ilyen rejtély a kommunisztikus elvek erőltetése az egyénre, még akkor is ha erre a jelenlévők nincsenek felkészítve és nem alkalmasak rá. A régi igaz jó magyar közmondás „közös lónak túros a háta” minden panel épületben beteljesül. A házakban a közös helyiségek hihetetlen sok gondot problémát és vitát jelentenek mind a mai napig. A Mi házunk sem mentesült ezektől a problémáktól. Az eufórikus időszak / beköltözés / elmultával a lakok köztük Én is szembe találtuk magunkat a valósággal. A sok azonnal megoldandó dolgok közül, amik folyamatosan jöttek szembe velünk elsőre egyet említenék. A közös helyiségeket a kivitelezők olcsóságuk és tartóságuk miatt vasajtókkal látták el. A vasajtókba viszont szintén az olcsóságuk miatt hagyományos régi „Soproni” zárbetétet szereltek. Az átadáskor minden ajtóhoz három darab nagyméretű kulcsot adtak és jelezték, hogy részükről az átadás-átvétel ezen pontja teljesítve. A sebtében megválasztott közös képviselő aki velem együtt szintén képviselte a vállalatunkat azonnal megkeresett és tanácsot kért. A „minden szentnek maga felé hajlik a keze” mondás nálam is működésbe lépett mert olyan megoldást kerestem, ami nekem is előnyösnek bizonyult. A megoldás, amit javasoltam logikusnak és az egyszerűsége miatt kézenfekvőnek tűnt. A lakok ne kapjanak kulcsot minden egyes közös helyiséghez csak egyhez, amibe sorsolás útján kerülnek. A lakások négyzetmétert kapnak, amit sorsolás útján jelölünk ki nekik egy közös helyiségben. Az ötlet mindenkinek / pláne nekem / tetszett, hiszen így minden lakás csak egy kulcsot kapott és nem kellett százával másolni a helyiségek kulcsait. Az ötletért / sok ilyen problémát Én oldottam meg / cserébe saját magam választhattam ki azt a közös helyiséget, amit használni kívántam. A bicikli tárolót választottam mert ez volt a legkisebb közös helyiség és így csak egy másik lakóval / szintén Én választottam ki / kellett osztoznom rajta. A választásom azért esett erre a lakóra / jó barátságban voltunk / mert tudtam, hogy nem fogja használni a helyiséget. A kerékpár tárolót nagyon kicsire tervezték / nekem mondjuk egyedül megfelelt / nem is értem hogy gondolhatta valaki, hogy ennyi lakáshoz ez a helyiség majd megfelel. A semmitmondó évek szép lassan komótosan peregtek, igaz néha-néha adódott egy pillanat amikor megszabadulhattam volna a negyedik, valójában az ötödik emeleti lakásunktól, de nem tudni miért, sohasem tettem meg. A lakásunk felújítását amit már nem lehetett tovább halogatni a szőnyegeken ülve néztük végig és közben arról álmodoztam milyen jó is lenne egy szép új nagyobb lakás ahol mindnyájan elférnénk. A „mi lett volna ha” nem játszik szokás mondogatni és ez rám nagyon is igaz talán még a mai napig is. Az emberiség nagyon nagy része, fél döntéseket hozni, de nálam ez valamiért nem így van. A neveltetésem / a szomszédban és az utcán nőtem fel / és a nagyképűségem, amit nem tudom kitől örököltem lehet az ok. A sorsomat irányító „Párkák” minden mozdulatára, rezdülésére reagáltam és azonnal jól vagy rosszul, de döntöttem. Az egymás utáni gyors változásokat, amik nem csak a világban, hanem körülöttünk is zajlottak, szerencsémre elég jól kezeltem. A beköszönő hihetetlen magas inflációnak köszönhetően / ami már a változások előszelét jelezte / sikerült egyösszegben kifizetnem a tartozásunkat az OTP-nek, amit a lakásunk vásárlásához kölcsönzött. A lehetőséggel természetesen csak azok élhettek, akiknek rendelkezésükre állt egyösszegben ez a pénzmennyiség. A leírhatatlan mámoritó érzésből elég hamar magamhoz tértem és azonnal eladtam a lakásunkat. Az akkori pénzügyi előírásokat kihasználva a családi cégünk lett a vevő és így minden maradt a régi kerékvágásban. A régi okiratokat kellene átnéznem ahhoz, hogy tudjam ez hányszor történt meg. Az, egymást váltó generációk életében mindig akadnak olyan időszakok, amik vagy jók vagy rosszak, de elenyésző azoknak a száma, akik ezt a saját boldogulásukra a sorsuk megváltoztatására tudnák használni. A politikai / a Szovjetunió felbomlása / és gazdasági zűrzavart sikerült kellőképen kihasználnom és olyan döntést hoznom ami a későbbi életemet teljesen megváltoztatta. A helyzetet a kedvező széljárást mindenképpen kiakartam használni, ezért elég nagy energiát / időt és pénzt / fordítottam arra, hogy szerezzek egy építési telket a magam és a családom számára. A kezdeti sikertelenség után rám mosolygott a szerencse és sikerült Budapesttől nem messze egy hegyes dombos vidéken a patak mellett telket vásárolnom. A vásárláshoz szükséges anyagiak hiánya egyáltalán nem szegte kedvemet mert sikerült egyességet kötnöm az eladókkal és részletre vásáróltam. Az ma már számomra is megmagyarázhatatlan hogyan voltamm képes ezen siralmas anyagi körülmények között, ezekután belevágni egy családiház felépítésének embert próbáló nyűgébe. Az is csak most így utólag jut eszembe, hogy miért nem Budapesten ott, ahol születtem a külvárosban próbálkoztam az új fészekrakással. Az ok akkor is és most is számomra elég nyilvánvaló „nem volt elég pénzem” és ez szinte az egész eddigi életem során így alakult. A családiházunk építése még a beköltözésünk után is évekig tartott. Az megint csak egy megfejthetetlen rejtély, hogy mindeközben a panel lakásunk eladása egyszer sem került szóba, mindvégig, mint egy biztos bázist használtuk. A Budapesttől való elszakadás sok tizezer kiköltöző családnak nem sikerült. A Mi esetünkben sem volt ez másképpen, hiszen minden / iskola, munkahely stb, /a városba vonzott, ide kötött. A „mindenhol jó, de legjobb otthon „ az Én esetemben kicsit átalakult és„ otthon nagyon jó, de még jobb máshol „ra módosult. A napi sok esetben többszöri ingázás a városba való ki-be autókázás nagyon fárasztónak és nem egy pénztárca kímélő mutatványnak bizonyult. Az évek lassan peregtek és ugyanilyen lassan érlelődött bennem a gondolat, hogy nem ilyen életre vágytam amikor kiköltöztünk Budapestről. A Budapestiek zöme még csak álmodozott a városból való kiköltözésről amikor Én már javában azon munkálkodtam, hogy hogyan költözködhetnénk vissza, legalább a kertvárosba. A sorsomat irányitó Zeusz és Themisz lányai most sem hagytak magamra. A vártnál sokkal jobb lehetőséget kínált a sors. A születésem helyszínétől nem messze sikerült egy romos kertes családiházat megvásárolnunk. A vásárláshoz viszont most már véglegesen /idegeneknek/ el kellett adnunk a panellakásunkat. Az eladáskor és utána sem éreztem olyan nagy furcsa megmagyarázhatatlan érzést, pedig az életünk egy jó nagy részét itt éltük ebben a kommunizmusra szocializmusra emlékeztető fellegvárban. A házzal a kapcsolatunk csak azért nem szakadt meg teljesen mert a fiam egyik gyerekkori haverja változatlanul továbbra is ott él és minden változásról beszámol. A kertünkben fűnyírás közben vagy amikor csak úgy leülők a kissámlira és bámulok bele a nagyvilágba, sokszor azon kapom magam, hogy azon merengek vajon, ha ott maradok a beton dzsungelben, most mit csinálnék. A kérdésre a választ a volt osztálytársaim és régi cimboráim furcsa életvitele adja, akik közül sokan idősebb korukra panelba tengetik a mindennapjaikat. A kütyük nyomkodása mellett bőven van idejük a közösségi médiában egymás bejegyzéseit vulgáris szavakkal fik ázni.

---

 google-site-verification: google5fd31934c6b05fb8.html

SZERKESZTÉS ALATT.

 " AKI A MÚLTAT NEM ISMERI

A JÖVŐT NEM SEJTHETI "

 

Oldal: PANEL Keringő
VOLT EGYSZER EGY CSILLAGHEGYI CSERÉPGYÁR - © 2008 - 2024 - cserepgyar.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat